Mostan színes tintákról álmodom

 

Amikor Kosztolányit olvas az ember, nem mindegy hogy milyen papíron teszi azt. A modern könyvek papírja erősen költségcentrikus, kevés kiadó és nyomda engedheti meg magának a kompromisszummentes alapanyag használatának nagyvonalúságát és az olvasó sem mindig hajlandó kifizetni azt.
Nagyon széles a spektrum. Barátságos, strukturált felületű és sima oldalak váltakozva a kiállítási katalógusban, igényes modern műnyomók, egy skandináv krimi olcsó ofszetre nyomva, antikváriumból elhozott száraz és barna oldalszélű lapok.

Az e-book olvasók megjelenésekor az olvasó-könyv kapcsolat letapizós-vizuális élménye egyetlen lehetőségre szűkült: a megvilágítatlan, közepes kontrasztú, alig 150-212 ppi felbontású kijelzőre. 

Ez a kezdetlegesnek tűnő technológia évekkel az e-book olvasók előtt, bőven az LCD kijelzők világuralmának közepén jelent meg először ismeretterjesztő magazinokban mint "forradalmi találmány" – bizonyára rengeteg ember, köztük az én képzeletemet is megragadva. Az első kép amit láttam egy ilyen cikkben, nem könyv, hanem egy újság volt egy kávéházban ücsörgő ember kezében. A képaláírás szerint a már elolvasott hírek helyén jelent meg az új hír, lapozás nélkül.
 

Még pár évnek el kellett telnie, mire tényleg elérhetővé váltak az első olvasók is és én ezen akkor nagyon meg is lepődtem, hiszen kivételesnek számított hogy az akkoriban ezrével megjelenő tudományos és technikai felfedezés közül bármiből életképes dolog szülessen. 

 

Az e-ink elsőre meglepőnek tűnő sikere a megjelenésekor már türelmetlenül és feszengve várakozó igényekre vezethető vissza: már régen megvoltak az e-könyvek szoftveres feltételei, rendelkezésre álltak a kis méretű, hordozható fájlok, már alakult a jogi környezet. Az emberekben pedig ott volt az igény és a csalódás: rettentően vágytak egy valóban könyvre hajazó, a szemet nem kiégető, technológia képzést nem igénylő és karbantartásmentes valamire, amin van legfeljebb két-három gomb: a bekapcsoló és a lapozó.

Megkaptuk, remekül elvoltunk így rettentően sokáig. Ezek az első generációs olvasók nagyon nagy számban ma is működnek, míg kortárs telefonok, tévék vagy lejátszók rég elbomlottak porrá és újrahasznosított fémekké. Egy akkucsere általában még mindig ad még pár évet, ha egyébként egyben van a vas és nem kezdett el lebomlani a ház műanyagja.
Mintha nem is létezne avulás, mintha megállt volna az idő.

De, mint tudjuk, azóta mégiscsak eltelt pár év. Az e-ink kijelzők fejlődése azonban nem követi a legtöbb technológiánál megszokott gyors fejlődési mintát. Nincs csere-kényszer, nincs látványosan jobb modell, jobb forma. A sebesség nem tényező, a processzorok olcsók és alapjáraton járnak. A lényeget az éppen olvasott könyv adja, a választható fontkészlet nem perdöntő tétel, a képernyő “pont jó” mérete pedig sohasem változik.
Az utóbbi tíz évben szinte csak a felhasznált anyagokban, a felbontásban, a bevilágításban és a kijelző mögötti alaplapokon történt több-kevesebb fejlődés.

Picit jobb reakcióidők, picit jobb kontraszt, egyenletesebb bevilágítás az olcsóbb készülékeknél is, jobb újrarajzolás. Automatikus fényerő, színhő, kényelmesebb menük. Az egykor alapvetőnek számító nullához konvergáló energiafogyasztás látszólag eltűnt, ennek azonban a különféle extra vagy parazita szolgáltatások az okai: az olvasási képességek mellé bepakolt jobb-rosszabb sallangok: a beágyazott online boltok vagy regisztrációs szolgáltatás, a WiFi és Bluetooth, a néha túltolt könyvtárszolgáltatások és rendszerző rutinok, a felhőszolgáltatások, audio, reklámok és spam.

Nem miattad

Az e-ink piacon egyetlen, valójában nem túl hangos igény volt jelen csupán állandóan: a színes kijelzők utáni vágyakozás, amit részben a képregények, mangák olvasói szerettek volna, másrészt a könyvborítóktól, mint a könyvek ruháitól valóban joggal várhatja el az ember, hogy ugyanúgy teljesen láthatóak legyenek, mint a könyvek tartalma. A szín itt fontos információ.

De a képregények e-ink kijelzőn való olvasásának természetes gátja, hogy ezek a fájlok, hordozók nem igazán tördelhetőek jól az e-ink megjelenítési eszközök képességeihez, és olvasás közben - ellentétben egy fontméret-váltással egy e-könyvben – pláne semmiképpen nem konfigurálhatóak át jól, ezért ez az igény nem igazán nyomott a latban.Ötszázból egy ember olvas mangát e-könyvön.

A színes kijelzők fejlesztését valójában inkább az ipar és kereskedelem igényei katalizálták.
Csak apró szelet ebből az igényből, a ebook-világunk másik feléről: az áruházak, boltok távolról újrarajzolható “okos” árcímkéinek és tájékoztató tábláinak gyártása pár négyzetcentimétertől A4 méretig elég szép üzlet ahhoz, hogy az amúgy érdekes kihíváshoz kutatókat, mérnököket kezdjenek el fizetni. Egy átlag Lidl áruházban hány ilyen címke lehet? Hány százalékukat kell pótolni évente? Ha ehhez járulékos haszonként megnyílik az ebook piac? Bónusz a részvényeseknek.

Ahogy írtam, és előttem sokan mások is: a technológia szokatlanul lassan fejlődik minden máshoz képest.
Az első színes kijelzők éppen csak érzékeltették a színeket. Fakó, néha nem is egyértelmű foltok, kontraszttalan kép. Az ipar jobban járt: csak pár alapszínre volt szükség, RGB, de szükség esetén elég az R és G is azaz a vörös és zöld. A fekete és a fehér már megvan.
Évek teltek el, mire az első, kereskedelemben nagyobb mennyiségben eladható színes kijelzőjű olvasók megjelentek. Pasztellszínekkel, amik szépek, de amiket teljesen felesleges lenne akár a legpocsékabb LCD kijelző képével is összehasonlítani.
Ma még csak nagyjából a színes e-book éveink első napjainál tartunk. Ma minden színes kijelzős ebook olvasó kicsit experimental, nincs tökéletes köztük. A gyártók óvatosak. Két kattintásnyira sem vagyunk a technológiai vásárokon már megjelent sokkal élénkebb kijelzőktől, az idén tavasztól elérhető Spectra 6 már mintha egy másik világ lenne.

De most akkor megvegyem, vagy ne vegyem meg?

A kérdőjel még a helyére sem került, de már meg is érkeztünk a gőzgépek korában született lélekgörcshöz, a kommentelő emberben bujkáló géprombolóhoz:
“A színes képernyő hülyeség, tíz éve Kindle négyen olvasok és nem hiányzik.” “Minek a színes olvasó, ha a könyv fekete-fehér?”
“Pénzkidobás, sokkal életlenebbek a betűk” “Csak 150 dpi a felbontása, szögletesek a karakterek” vagy: “Homályos a háttér” (?)

Valamiért még mindig az történik ha valaki elhajlik a színes ebook vásárlása felé, hogy nagyjából a fenti ellenérveket kapja jellemzően olyanoktól, akiknek nem volt még a kezükben színes kijelzős olvasó.

Miközben valóban van ellenérv, de nem ezek, hanem például:
A Kindle Colorsoft első sorozata annak ellenére jött ki hibás kijelzővel, hogy utolsóként, egy évvel lemaradva lépett piacra színes olvasóval, tehát lett volna ideje felkészülni, elkerülni a versenytársak által elkövetett hibákat, jól tervezni.

Sajnos az Amazon ügyfélszolgálata az utóbbi években rettentően barátságtalan lett, különösen igaz ez a második tulajdonosokkal szembeni viselkedésre vagy a szürkeimportból vásárolt olvasók tulajaira – és ők egy Magyarországon élő tulajdonost is így kezelnek ha Németországban vagy az Unión belül vásároltak egy Kindle olvasót: nem is értik hogyan lehetséges ez, és sajnos nem tudnak segíteni.

Jelenleg egy ilyen olvasó vásárlása lutri, egyrészt mert nem feltétlenül kapjuk meg mellé a szükséges és jogosan elvárt támogatást, másrészt nem lehet megállapítani egy, a használtpiacon hirdetett Paperwhite Colorsoft olvasóról, hogy az színhibás-e vagy sem.
A Kobo és Tolino színes olvasói rendelkeztek pár érdekes szoftveres nyűggel az első fél évben, amiket szép lassan (kínosan lassan) javítottak.
De a színes Shine egyszerűen tökéletes lett, gyönyörűen tervezett, kivételes minőségű tokokkal.
Ugyanitt a nagyobbik tesó, a 7″ színes Vision mellé viszont egy, a színes kijelzőtől és a készüléktől is független, nevetséges hiba kapcsolódik, amit egy korábbi posztban már említettem: a gyári prémium tok iszonyúan kényelmetlen a hüvelykujjnak a magas perem miatt és csak módosítással lehet hosszabb távon használni. De mára ezek a jelenleg legjobb, leghasználhatóbb színes készülékek, a piac sajátosságai miatt verhetetlenek ár-érték arányban, a tok pedig kis technikaórás előélettel tökéletesre pofozható (bár 40 Euróért talán lehetne gyárilag is készen).

Oké, de mi a franc is van a kommentekkel?

És a fentieken kívül melyek a valós hátrányok egy nem hibás szériás, normális színes képernyős ebook esetén a fekete-fehér olvasókhoz képest?
Alacsonyabb a kontraszt. A kontrasztot sokan keverik össze az élességgel, pedig semmi köze hozzá, de természetesen az élességérzetben, észlelésben nagyon is sokat számít. A színes kijelzők fekete-fehér megjelenítése, felbontása 300ppi (point per inch), a színes részé pedig típustól függően 150-200 ppi, ma még előbbi a jellemző. Ez két külön színréteg, a fekete és fehér képpont itt nem színkeveréssel jön létre.

A szöveg élessége tehát olvasás közben pontosan ugyanaz, mint egy fekete-fehér olvasónál, de a háttér nem tökéletesen fehér, hanem 8-15% körüli szürke.

               

Ennek az az oka, hogy az ilyenkor passzív színes festékrészecskék ott várakoznak a háttérben, a fehér festékszemcséket beárnyékolva, ami egy nem fehérített papír kinézetét adja az olvasónak. Normál körülmények között ez, kis megszokás után kellemes, kimondottan pihentető tud lenni, hiszen egy fekete-fehér kijelző esetében a néha már túl sok kontraszt nem változtatható.
A felépítés szerintem legnagyobb hátránya erős, szemből érkező napfényben jelentkezik, amennyiben a kijelző árnyékban van. Ekkor valóban romlik az olvashatóság és szükséges lehet a háttérfény kézi növelése (az automata fényszabályozás ezt nem tudja lereagálni), ami többletfogyasztással jár. Nem túl drámai a dolog, inkább csak enyhe kényelmetlenség és még mindig nagyságrendekkel jobb marad az olvashatósága mint bármilyen LCD-kijelzőé.

Ráeső napfényben nincs ilyen gond, ugyanúgy olvasható a képernyő mint egy normál könyv vagy szürkeárnyalatos kijelzőjű olvasó esetén.

A várakozások

A színes olvasók egyik legnagyobb vonzereje a színes borító, amit talán szükségtelen magyarázni, miért is jó. Persze teljesen szubjektív mint látvány, de kétségtelenül izgalmasabb és könnyebb színes olvasón megkeresni egy könyvet a rácsnézetben, aminek kék a borítója és egy vörös hajú lány látható rajta. Ezután?
A legtöbb könyvünkben kevés a kép. Ezek a képek színesek lesznek, többet tudnak mondani, az élmény jobb. Ha nincs kép, igazából nem változik semmi.
Bent a szobában tökéletes az olvasási élmény, a hófehér háttér hiánya számomra az első félórában volt csak fura, utána kimondottan kellemesnek találtam, mintha egy optikailag fehérített papírra nyomott könyv után a Fecskék és Fruskák első kiadását venném a kezembe.

Nekem a 7″ olvasóim között az első színes esetében a súlyozott többletet nem is annyira a színes borítók sora adta, hanem az, hogy a Tolino Vision Color már teljesen Kobo szoftverrel és felülettel érkezett és bár nagyon szeretem az Oasist, de így lett végre egy olvasóm amin van normális szinopszis és nem kell percekig agyalnom, hogy mi a fenéről is szól egy-egy könyv.
A fokozatmentes oldal- és fontbeállítások nagyjából eddig is megvoltak a korábbi modelleken, mint ahogyan a lapszélről állítható fényerő és más kellemes dolgok is.

De nem volt egyszerű eldönteni, kivel alszom. Az Oasis verhetetlen stabilitásban, masszív, halk lapozógombjai vannak, vékonyabb. A tok gyártói értették a koncepciót, ami a Vision esetében nem igazán sikerült.
De mindent összevetve a Vision már jobb, még ha kompromisszumosan is. Az ára, a tudása és főképpen az, hogy nem áll mögötte egy megkerülhetetlen Amazon-szörnyeteg.

Szóval
nem, nem csinálsz magadból hülyét, ha veszel egy színes olvasót csak a borítók miatt. Az árkülönbség már messze nem jelentős, gyakorlatilag szubjektív hogy egy modell színes vagy BW kivitele tetszik jobban.

Várhatsz is, a Gallery 3 Color 300ppi felbontást tud 8″ képernyőn és nagyjából egy éve sokat javítottak a szérián. Kontrasztos és szép, csak hát irtó drága, ezért csak prémium olvasókban érhető el, ezek idén már elkezdtek érkezni – a régebbi, kínai olvasókba épített kijelzők még a korábbi változatok, gyengébb tudásúak.

A fent említett Spectra 6 kijelző is a beszállítói piacon van, de a technikai paraméterei alapján valószínűleg nem az e-book piacon fog kezdeni, hanem ahogyan az elődei is: az iparban, kereskedelemben, reklámpiacon. Jelenleg még csak felmérik a gyártók hogy mire jó és mire nem, és minden megismerhető eszköz-prototípus a képmegjelenítési képességeire (szín és főképp a frissítési ráta) koncentrál. Sajnos külön fekete-fehér képessége nincs, a felbontása 127 ppi. Jövőre nem lesz belőle még olvasó, talán azután sem.